Török szélsőségesek támadtak egy kurd temetésre Ankarában

Médiaértesülések szerint körülbelül ötvenfős török ultranacionalista tömeg támadt rá egy bebörtönzött kurd politikus édesanyjának temetésére. A ceremóniát meg kellett szakítani, a testet exhumálták, és előreláthatólag másutt helyezik majd végső nyugalomra.

Aysel Tugluk, a baloldali, kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) politikusa, és társelnöke, aki jelenleg politikai okokból ül egy török börtönben, Kocaeliben. Aysel édesanyja, Hatun Tugluk, kedden hunyt el. Az asszonyt szerdán temették volna, Ankarában. A politikust éppen ezért, különleges feltételekkel, a temetés idejére, őrizettel, ideiglenesen szabadlábra helyezték, hogy részt vehessen a szertartáson. A ceremóniát azonban megzavarták: körülbelül 50, a temetőben gyülekező török ultranacionalista támadt rá a gyászolókra.

„Mártírtjaink nyugszanak ebben a temetőben. Nem fognak terroristákat idetemetni!”-üvöltötte a tömeg, akik szerint kurdokat és örményeket sem szabadna itt végső nyugalomra helyezni.

Tugluk egyik párttársa, Sirri Sakik is részt vett a temetésen. A politikus bírálta a török hatóságokat, melyek szerinte nem léptek fel kellő eréllyel a gyászolók biztonsága érdekében. Egy másik kurd képviselő azt is hozzátette: közel egy óráig tartott a támadás, és a városvezetés nem küldött erősítést a rendezvényt biztosító rendőröknek, holott a támadó tömeg egyre csak duzzadt. Ankara kormányzóját állítólag el sem lehetett érni az események idején. A HDP közleményben ítélte el a történteket, melyekért a török kormányt tette felelőssé, amiért az polarizálta a társadalmat.

Törökországban tavaly július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból, másokat pedig börtönbe vetettek. A rendkívüli állapotot többek szerint a kormányzat arra használja fel, hogy leszámoljon az ellenzékkel, köztük a kurdok képviselőivel is. Tavaly nyár óta rengeteg kurd politikust, újságírót, és aktivistát vettek őrizetbe főleg terrorizmus és szeparatizmus támogatásának vádjával Törökország délkeleti, kurd többségű területein. Az őrizetbe vett kurdok száma több százra rúg, köztük van a kurdokat képviselő, baloldali Népek Demokratikus Pártja (HDP) 11 parlamenti képviselője, és a párt két társelnöke is. Ankara előszeretettel tartóztat le, mozdít el helyükről kurd polgármestereket, hogy aztán saját vezetőt nevezhessen ki adott település élére. 

A forrásban megjelölt oldalon, a Turkey Purge, török lap további képei láthatóak a botrányos esetről. 

Forrás: Turkey Purge