A világ vezetői egyre dühösebbek a szaúdi újságíró ügye miatt

Megvitatta Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyét Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök – közölte hétfőn a Fehér Ház. Franciaország után hétfőn Németország és Nagy-Britannia is a tények “sürgős tisztázásának fontosságát” hangsúlyozta.

Cikk folytatása

Több nagyhatalom is kételkedik a szaúdi magyarázatban

A lehető leghatározottabban elítélte az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország szombaton kiadott közös nyilatkozatában Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását. A közleményben szerepel: Rijádnak tényeket kell szolgáltatnia arról, mi történt pontosan az újságíróval Szuaúd-Arábia isztambuli konzulátusán.

Cikk folytatása

Újabb katonákat börtönöznének be Törökországban

A török légierő 36 katonájára adtak ki elfogatóparancsot, a hivatalos indoklás szerint azért, mert gülenisták. Eddig már több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe és közel hétezer volt katona jelenleg is börtönben van Törökországban.

Cikk folytatása

A szultán és országa – mire jutott Törökország Erdoğan alatt?

Ankarában az a kérdés, lesz-e holnap kenyér. Erdoğan 15 éves országlása válságba sodorta a török gazdaságot és társadalmat. A Nyugatnak azonban, ha tetszik, ha nem, együtt kell működnie a diktátorral, aki menekültek millióit szabadíthatja rá Európára. Magyarország is együttműködik, de egészen más okból.

Cikk folytatása

Ezerrel szivárogtat a Hasogdzsi-ügyben a török kormány, Trump is fenyegeti a szaúdiakat

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár az igazság kiderítését követelte a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán tett látogatása során eltűnt újságíró, Dzsamal Hasogdzsi ügyében. Miközben a világszervezet első embere azt mondta, attól tart az ellenzékiek eltüntetése „új normává válhat”, Donald Trump amerikai elnök közölte, Rijád súlyos büntetést kap, ha kiderül, hogy a királyságnak köze van Hasogdzsi eltűnéséhez. Már török kormánylap is ír a gyilkosság idején készült hangfelvételekről.

Cikk folytatása

Mit keresett Erdogan Budapesten?

A magyar miniszterelnök folyamatosan ajnározza, valósággal dicsőíti a török elnököt, ugyanakkor nincs nyoma annak, hogy fenntartásait a török elnyomó rendszerrel kapcsolatban akár csak diplomatikusan szóba hozná. Vélemény.

Cikk folytatása

Megérzik a gyűlöletkampányt a magyarországi törökök is

Magyarországon kicsi, de jól látható török diaszpóra él, köztük néhányan a rendszer ellenzékének kikiáltott Gülen-szimpatizánsok is. A migrációs válság kirobbanását ők is megérzik, és teljesen másképp tanulták a történelmet.

Cikk folytatása

Jön Erdogan, lezárások lesznek Budapesten

Recep Tayyip Erdogan hazánkba látogat, hogy ezzel viszonozza a magyar miniszterelnök gesztusát, amiért Orbán is elment júliusi beiktatására. Erdogan nem csak Orbánnal, Áder János államfővel is találkozik, illetve várhatóan ott lesz Gül Baba felújított türbéjének átadóünnepségén is

Cikk folytatása

A feldolgozóipart is megviseli a török gazdasági válság

Kilencéves mélypontra esett Törökország feldolgozóiparának teljesítménye szeptemberben: immár a hatodik egymást követő hónapban csökkent a termelés, híven tükrözve a zord gazdasági helyzetet – erről tanúskodnak az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és az isztambuli iparkamara együttműködésével készített felmérés hétfőn nyilvánosságra hozott adatai.

Cikk folytatása

Október 8-ra várják Erdogant Budapestre

Az előzetes tervek szerint október 8-9-én Budapestre látogat Recep Tayyip Erdogan - mondták kormányzati források az atv.hu-nak. A török államfő minden bizonnyal ott lesz a felújított Gül Baba-türbe átadó ünnepségén, de a már egyeztetett program szerint találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János államfővel is.

Cikk folytatása

Megvan, ki lehet Erdogan utóda

“Lojális koronahercegét” küldi Berlinbe Recep Tayyip Erdogan török elnök egy német lap szerint, hogy felkészüljön a kormányzásra. Ő ugyanis minden jel szerint az elnök kijelölt utódja, nem más, mint a saját veje. Tényleg lesz új szultáni dinasztia?

Cikk folytatása

Folytatódik a tisztogatás Törökországban

A török légierő újabb 110 aktív szolgálatot teljesítő katonája ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Cikk folytatása

Börtönbe zárták egy török tévé vezetőit

Egy isztambuli bíróság több év börtönbüntetésre ítélte szerdán egy televíziós csatorna több vezetőjét "terrorista propaganda" címén - közölte a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi sajtószervezet.

Cikk folytatása

Félmilliárd dolláros magánrepülőt szerzett be a török elnök

Recep Tayyip Erdogan állítólag ajándékba kapott egy félmilliárd dollárt érő luxusrepülőt a katari emírtől. A török elnök ezt akkor nyilatkozta, amikor visszavágott kritikusainak, akik úgy vélték, az új elnöki gép költségeit az adófizetők pénzéből fedezték.

Cikk folytatása

Törökországban mostantól nem lehet dollárban vagy euróban lakást venni

Törökországban a valutaválság miatt ezentúl csak lírában lehet ingatlanüzleteket kötni. És ez nem csak az újonnan kötött adásvételi vagy bérleti szerződésekre vonatkozik, hanem a már dollárban vagy euróban megkötött szerződéseket lírára kell váltani 30 napon belül. Erre azért volt szükség, mert a török líra az év eleje óta 40 százalékkal vesztett az értékéből.

Cikk folytatása

Erdogan-párti török politikus kezébe került a budapesti Centrál Kávéház

Hétfőn egy szokatlan sajtóközleményben jelentették be, hogy új tulajdonosa van Budapest egyik legismertebb kávéházának, a Centrálnak. A bejelentés azért volt szokatlan, mert a közleményben nem volt megnevezve, hogy ki az új tulajdonos, csupán annyit írtak, hogy „nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakembergárda veszi át” a kávéházat.

Cikk folytatása

Törökország nem vesz részt az emberi jogi konferencián

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi konferenciájától távol marad Törökország, mert Törökország-ellenes terrorszervezethez kapcsolódó csoportok is részt vesznek az ülésen – jelentette szerdán az Anadolu török állami hírügynökség.

Cikk folytatása

Erdogan veje még Tiborcznál is nagyobb hatalmasság

Nevezik őt a török Jared Kushnernek, de lehetne akár a török Tiborcz István is. Berat Albayrak kincstárügyi és pénzügyminiszter ugyanis a „damat”, azaz a vő, Tayyip Erdogan elnök idősebb lányának a férje.

Cikk folytatása

Komoly bajban vannak török bankok

6 milliárd dollár értékű külföldi finanszírozási megállapodást kell kifizetniük a török bankoknak az év végéig, valószínűleg a török líraválság miatt nem lesz más választásuk, mint segítséget kérni vagy a jegybanktól, vagy külföldi szervezetektől - számol be a Bloomberg.

Cikk folytatása

15 éves csúcson a török infláció

Közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció augusztusban Törökországban: a török statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint tavaly augusztushoz képest 17,9 százalékkal, júliushoz képest pedig 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Cikk folytatása

Köhög a török illiberalizmus: 9-14 százalékkal drágul az áram és a gáz

Szombattól drágul az áram és a gáz Törökországban. A török közlönyben éjszaka megjelent rendelet szerint az ipari fogyasztóknak 14 százalékkal, a lakosságnak 9 százalékkal kell többet fizetnie az elektromos energiáért. Ugyanilyen mértékben drágul a földgáz a Reuters szerint, ezt azonban hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg.

Cikk folytatása