Puccsperek: közel 900 életfogytiglani ítélet

Az Anadolu Hírügynökség eheti jelentése szerint a 2016 nyári, sikertelen katonai puccskísérlet óta indult több mint 200 perben összesen majdnem 900 életfogytiglani ítélet született. Főleg katonákat ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre.

A 889 életfogytiglani szabadságvesztés közül 392 tényleges életfogytiglan született: ebben az esetben az elítélt sosem szabadulhat, még feltételesen sem, és magánzárkában kell élnie.

 Mindezek mellett még körülbelül 1400 vádlottat ítéltek el, hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönre.

Törökországban 2016. július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból (körülbelül 152 ezer személy), majdnem 134 ezer embert pedig őrizetbe vettek. Köztük ugyanúgy vannak katonatisztek, rendőrök, tudósok, értelmiségiek, üzletemberek, köztisztviselők, mint a társadalom egyéb rétegeinek képviselői. Emellett 189 médiumot és több mint 3000 oktatási intézményt is bezárattak.           

Forrás: Turkey Purge