Erdogan: nem adjuk fel az EU csatlakozás álmát!

Recep Tayyip Erdogan, török elnök hétvégi beszédében arról beszélt: Törökország sosem adja fel csatlakozási szándékát az Európai Unióhoz.

Erdogan vasárnap tartotta meg kampánnyitó programbeszédét. A politikus ugyanis ismételten elindul a török elnöki székért a június végén tartandó, előrehozott elnökválasztáson.

Híveinek ezrei előtt arról beszélt, hogy Ankara elszánt híve a török uniós integrációnak, ám szerinte Brüsszel részéről nem látszik a szándék. Törökország 2005 óta tagjelölt.

Törökország viszonya az Európai Unió (EU) több államával, köztük Németországgal az elmúlt két évben romlott meg. Az európai vezetők nemcsak a 2016. nyári, sikertelen katonai puccskísérletet követő tisztogatásokat és jogsértéseket kifogásolják. Több uniós ország, Németországgal az élen azt is megtiltotta, hogy az áprilisi, a török elnök hatalmát megerősítő népszavazás előtt Recep Tayyip Erdogan, török államfő, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (HDP) vezetői a területükön kampányoljanak. Ankara erre érzékenyen reagált, heves nyilatkozatháború kezdődött. Törökország ráadásul több európai, főleg német-török kettős állampolgárságú személyt is őrizetbe vett, köztük Deniz Yucel újságírót. A konfliktus következtében a kis-ásziai ország EU-tagjelölti státusza is veszélybe került: több európai politikus is követelte és követeli a csatlakozási tárgyalások megszakítását, Brüsszel pedig Merkel helyeslése mellett előirányozta a kohéziós pénzek csökkentését is. Az utóbbi időben azonban enyhülési folyamat indult: Ankara több külföldi állampolgárt is szabadon bocsájtott (Yucelt is), a két fél pedig kölcsönösen békülékeny hangot ütött meg.    

Forrás: The New York Times