Új korszak kezdődik Törökországban

A választások eredménye nem okozott meglepetést, sejthető, hogy az eddiginél is erősebb, központosított vezetés jöhet létre Törökországban. Szakértők szerint az államfőnek szüksége is lesz a széles jogkörökre, hiszen az országnak komoly problémákkal kell szembenéznie.

Már előzetesen is lehetett számítani arra, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő a választások első fordulójában abszolút többséget szerez, de ha az ellenzék összefogott volna, akkor valószínűsíthetően második fordulót is ke kellett volna írni – mondta Hóvári János Törökország-szakértő, volt ankarai nagykövet az M1 Ma reggel című műsorában. Rámutatott, hogy a hivatalos eredményeket ugyan csak pénteken hirdetik ki, de a szavazatok 99 százalék feletti feldolgozottsága mellett egyértelmű az országot 15 éve kormányzó Erdogan elnök győzelme.

Tornyosulnak a kihívások Törökország előtt 

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az elnökválasztással párhuzamosan az új parlament összetételére is voksoltak a török polgárok. A török politikai rendszer alapvető változásokon megy át a tavalyi referendumon jóváhagyott alkotmánymódosítás értelmében. Megszűnik a miniszterelnöki pozíció és az államfő egyben az általa felállított kormányt is irányítani fogja – ismertette az újításokat Hóvári János.

Kiemelte, hogy Erdogan elnöknek nagy feladatokkal kell szembenéznie, de harcedzett vezetőként képes lehet úrrá lenni a Törökország előtt tornyosuló kihívásokon. Példaként említette a gazdasági konszolidáció szükségességét, hiszen a helyiek mindennapi életét is meghatározza a török líra utóbbi időben sokat tárgyalt mélyrepülése. A török államfőnek emellett ki kell vezetnie a devizahiteleket is a hazai gazdaságból, de az országnak ugyanakkor további hitelekre is szüksége van a stabilitás érdekében, tette hozzá a szakértő.

A török államnak meg kell teremteni a 21. századi Törökországot az innováció és a termelékenység növelésével, melyhez többek között az iskolarendszert is új alapokra kell helyezni. Az Erdogant támogató társadalmi közeg ugyanakkor nem annyira áll készen erre a fordulatra. Az ellenzéki választók adják a török GDP nagy részét, tulajdonképpen ők építik a 21. századi Törökországot – mondta a szakértő. Reményét fejezte ki, hogy éppen ezért egy belső konszolidációs folyamat is elindul a politikai szembenállás miatt megosztott Törökországban.

 Jelentős mértékben változhat Erdogan politikája

A törökországi ellenzék ugyanakkor az első pillanattól kezdve hangoztatta, hogy nem hisz a törökországi hivatalos adatok közlésében, ezért létrehoztak egy független rendszert, amely alapján az országos összesítést helyszíni adatok nyomán próbálják összeszámolni – jegyezte meg Tarik Demirkan, a Turkinfo főszerkesztője a választás éjszakáján az M1 műsorában. Az ellenzék azzal vádolta a török országos választási rendszert, hogy elsősorban azokat az adatokat hozzák nyilvánosságra, amelyek Erdogant és pártját jelölik meg győztesként.

Elmondása szerint a választások után nemzeti koalíciós kormány jöhet létre Törökországban, ez lehet a legfontosabb eredménye a választásoknak. Megjegyezte, jelentősen változni fog Erdogan stratégiája is, mert partnere erősen nacionalista politikát folytat.

Írta: hirado.hu