Örülnek az illiberális vezetők Erdogan győzelmének

Vlagyimir Putyin, orosz elnök telefonon gratulált Recep Tayyip Erdogannak, választási győzelméhez. Török források szerint a telefonbeszélgetés során az Ankara és Moszkva közti kétoldalú viszony elmélyítése is szóba került.

Erdogan és Putyin a régiós együttműködés fontosságát emelték ki, leginkább Szíria ügyében, ahol a polgárháború és a terrorizmus kérdésében is megoldást kell találni.

Az orosz államfő szinte elsőként gratulált Erdogannak. Igaz, az Anadolu Hírügynökség és a magyar 444 szerint Orbán Viktor, magyar kormányfő már a hivatalos eredmény nyilvánosságra kerülése előtt megtette ezt. Az iráni vezetés szintén örömét fejezte ki a választási eredménnyel kapcsolatban.

Törökországban június 24.-én tartottak előrehozott választásokat. A török törvények szerint legkorábban jövő év novemberében tarthattak volna törvényhozási és elnökválasztást. Recep Tayyip Erdogan, török államfő feltehetőleg azért hozatta előre a voksolást, mert tudta, hpgy amennyiben megnyeri, úgy hozzáférhet prezidenciális jogköréhez. Törökországban egy tavalyi népszavazáson ugyanis a választók szentesítették az elnöki rendszer bevezetését, mely szinte diktátori jogkört garantálhat majd Erdogannak. A hétvégi szavazáson Erdogan elnyerte a választók 53%-ának bizalmát, így második forduló nélkül, rögtön újrázhat további öt évre, mint török elnök. A parlamenti választásokon pedig az Erdogan által vezetett konzervatív-nacionalista koalíció, a Nép Szövetség szintén egyértelmű többséget szerzett a Nemzetgyűlésben.

Forrás: The New York Times-NYT