Senki nem vet véget úgy a rendkívüli állapotnak, mint Erdogan

Pár napon belül eltörlik a két éve bevezetett rendkívüli rendelkezéseket Törökországban - a lényeget úgyis átvezették a normál jogrendbe.

Néhány napon belül véget ér a Törökországban bevezetett rendkívüli állapot – közölte a török igazságügyi miniszter. Abdulhamit Gül elmondta: ez azonban egyáltalán nem jelenti, hogy Ankara terrorizmus elleni harca is befejeződik, így továbbra is folytatják a küzdelmet a puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal szemben.

Ahogy arról már számos cikkünkben írtunk, a 2016-os puccskísérletért Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát okolják, amelyet a vezetés egyúttal fegyveres terrorszervezetnek tekint. Állításuk szerint a mozgalom évek alatt beszivárgott a török állami, valamint magánszférába, az utóbbi években így rendszeressé váltak a tisztogatások Erdogan részéről.

Az összesítés alapján hatalomátvételi kísérlet óta 289 per indult a puccsisták ellen és eddig 194-ben született ítélet. 2381 vádlottból 1624-en életfogytiglani szabadságvesztést kaptak, 757-et pedig 1 év 2 hónaptól 20 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtottak. Eddig - 150 tábornokot és több mint 4630 tisztet beleértve - a haderő legkevesebb 8570 tagját menesztették állásából a gülenista mozgalommal összefüggésben.

Nem sokat változnak a dolgok

A rendkívüli állapot feloldása mondhatni csak névleges, az új, kiszélesített elnöki jogkör ugyanis lényegében magában foglalja a puccskísérlet óta bevezetett jogrend sarokkövetit. rendszer életbe lépését a következő választáshoz kötötték, amelyet most Erdogan csaknem 52,6 százalékkal meg is nyert. A végrehajtó elnöki rendszer kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, illetve egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A változtatás következtében egyúttal megszűnt a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény, és az elnökre szállt át az eddigi teljes kormányfői jogkör.

Binali Yildirim jelenlegi házelnök a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése előtt - még leköszönő miniszterelnökként - úgy nyilatkozott: 2017 őszén Franciaország is úgy járt el, hogy a rendkívüli állapot eltörlésekor az addig érvényes rendkívüli intézkedéseket az általános jogba ültette át. Törökországban a rendkívüli állapot július 18-án éjfélig van érvényben. Ha a parlament nem dönt a meghosszabbításáról, az intézkedés automatikusan véget ér.

A török alkotmány kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén rendelhető el rendkívüli állapot, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalom vezethető be, betilthatók gyűlések és demonstrációk, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést. A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak sajtóorgánumokat az intézkedés idején.

Írta: privatbankar.hu