A törökországi jogsértéseket bírálta a Velencei Bizottság

A Velencei Bizottság pénteken adott ki jelentést a törökországi helyzettel kapcsolatban, amelyben bírálták a kormányzatot a jogsértések miatt.

Az Európa Tanács egyik emberjogi tanácsadó szervezeteként funkcionáló bizottság arra kérte Ankarát, hogy enyhítsen a szükségállapoton, és állítsa helyre az önkormányzatiságot.

„Törökország túl szélesen értelmezte az (amúgy szükséges) különleges állapot korlátait”-állapítja meg a jelentés, amely szerint a legfontosabb a jogállamiság tiszteletben tartása lenne, valamint egy konkrét időkorlát kiszabása, ameddig a rendkívüli állapot tarthat. A bizottság konkrétan kitért a török kormány azon elítélendő gyakorlatára, melyet a kurdok lakta területeken folytat. Ankara előszeretettel tartóztat le, mozdít el helyükről kurd polgármestereket, hogy aztán saját vezetőt nevezhessen ki adott település élére. 

Törökországban tavaly július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból (körülbelül 147 ezer személy), közel 127 ezer embert pedig őrizetbe vettek. Köztük ugyanúgy vannak katonatisztek, rendőrök, tudósok, értelmiségiek, üzletemberek, köztisztviselők, mint a társadalom egyéb rétegeinek képviselői. Emellett közel 187 médiumot és 2100 oktatási intézményt is bezárattak.      

Forrás: The New York Times