Politikai foglyokat engedtek szabadon Törökországban

A török hatóságok a héten szabadon engedtek egy német állampolgárt, valamint a Cumhurriyet nevű, ellenzéki lap egyik újságíróját.

Berlin pénteken megerősítette, hogy a török hatóságok szabadon engedtek egy török börtönben raboskodó német állampolgárt, aki a kormányzat szerint politikai fogolynak számított. Berlin állítása szerint összesen 50 polgáruk van rács mögött a kis-ázsiai országban: a német kormány most mindegyikük szabadon engedésére kérte Ankarát.

Ezzel egyidőben a Cumhurriyet egyik újságírója is szabadlábra került. Emre Iper, titkár ellen tovább folyik az eljárás, terrorizmus támogatásának vádjával, ám mostantól szabadlábon védekezhet. A lap három másik, vád alá helyezett dolgozója a bíróság döntése alapján márciusig biztosan börtönben marad.

Törökország viszonya az Európai Unió (EU) több államával, köztük Németországgal az elmúlt egy évben romlott meg. Az európai vezetők nemcsak a tavaly nyári, sikertelen katonai puccskísérletet követő tisztogatásokat és jogsértéseket kifogásolják. Több uniós ország, Németországgal az élen azt is megtiltotta, hogy az áprilisi, a török elnök hatalmát megerősítő népszavazás előtt Recep Tayyip Erdogan, török államfő, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (HDP) vezetői a területükön kampányoljanak. Ankara erre érzékenyen reagált, heves nyilatkozatháború kezdődött. Törökország ráadásul több európai, főleg német-török kettős állampolgárságú személyt is őrizetbe vett, köztük Deniz Yucel újságírót. A konfliktus következtében a kis-ásziai ország EU-tagjelölti státusza is veszélybe került: több európai politikus is követelte és követeli a csatlakozási tárgyalások megszakítását, Brüsszel pedig Merkel helyeslése mellett előirányozta a kohéziós pénzek csökkentését is.

Forrás: Deutsche Welle-DW