Négy újabb török újságíró kerül börtönbe

Négy újabb török újságírót ítéltek többéves börtönbüntetésre, ezúttal Adanában. Mindnyájukat Hizmet-kapcsolatokkal vádolták.

Kilenc év szabadságvesztés volt a legsúlyosabb kiszabott ítélet a négy adanai médiamunkás ügyében (a legenyhébb is közel nyolc év). A hét elején hirdettek ítéletet az perükben:  mind a négy vádlottat bűnösnek találták. Mustafa Naim Yalçınel, Aytekin Gezici és Yüksel Evsenwere 9, Abdullah Özyurt pedig 7 év, hat hónap letöltendő börtönt kapott. A bíróság szerint mind a Gülen-mozgalom támogatói voltak.

Törökországban 2016. július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból (körülbelül 152 ezer személy), majdnem 133 ezer embert pedig őrizetbe vettek. Köztük ugyanúgy vannak katonatisztek, rendőrök, tudósok, értelmiségiek, üzletemberek, köztisztviselők, mint a társadalom egyéb rétegeinek képviselői. Emellett 189 médiumot és több mint 3000 oktatási intézményt is bezárattak.          

Recep Tayyip Erdogan elnök, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) hívei az amerikai emigrációban élő, ellenzéki érzelmű szúfi hitszónokot, Fethullah Gülent, és informális mozgalmát, a Hizmetet vádolják a puccs irányításával. A konzervatív imám vélt és valós hívei ellen ezért a török hatóságok országszerte hajtóvadászatot folytatnak. Rengeteg olyan személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Gülen-mozgalomnak is nevezett Hizmet szimpatizánsai. 

Forrás: Turkey Purge