Betiltott újság birtoklásáért vettek őrizetbe egy török asszonyt

A médiában csak „R.Y.” monogrammal jelölt ankarai nőt a kormány által betiltott Sizinti nevű magazin birtoklása miatt vették őrizetbe a múlt héten.

A Hürriyet, török napilap információi szerint a rendőrök éppen akkor tartóztatták le a háziasszonyt, amikor megpróbálta elégetni a „bizonyítékot”: a Gülen-szimpátia miatt betiltott újság egyik számát. A hatóságok terrorizmussal összefüggő vádak miatt vették őrizetbe. A Hürriyet szerint már régóta megfigyelték, mert „gülenistának” tartották.

Törökországban 2016. július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból (körülbelül 152 ezer személy), majdnem 139 ezer embert pedig őrizetbe vettek. Köztük ugyanúgy vannak katonatisztek, rendőrök, tudósok, értelmiségiek, üzletemberek, köztisztviselők, mint a társadalom egyéb rétegeinek képviselői. Emellett 189 médiumot és több mint 3000 oktatási intézményt is bezárattak.           

Recep Tayyip Erdogan elnök, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) hívei az amerikai emigrációban élő, ellenzéki érzelmű szúfi hitszónokot, Fethullah Gülent, és informális mozgalmát, a Hizmetet vádolják a puccs irányításával. A konzervatív imám vélt és valós hívei ellen ezért a török hatóságok országszerte hajtóvadászatot folytatnak. Rengeteg olyan személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Gülen-mozgalomnak is nevezett Hizmet szimpatizánsai.

Forrás: Turkey Purge