Meggyilkoltak két szír jogvédőt Isztanbulban

Orouba Barakat neves szír ellenzéki aktivista volt, lánya, Halla pedig újságíró. A török rendőrség közlése szerint a héten holtan találták őket, isztanbuli lakásukban. Ezúttal minden bizonnyal Asszad, esetleg az ISIS, és nem Erdogan áll a háttérben.

A két szír nő Uskudar negyedbeli lakására a török rendőrség barátaik kérésére ment ki, de csak két holttestet találtak. Halla nővére közölte: testvérét és édesanyját halálra késelték.

„Orouba címlapsztorikat tudott hozni: üldözte a bűnözőket, és a világ elé tárta nevüket. De sajnos most az ő és a lánya neve kerül majd címlapra”-tette hozzá a nő, aki szerint rokonait a „zsarnokság és igazságtalanság keze” gyilkoltatta meg.

Orouba Barakat főleg a szíriai börtönökben folyó kínzásokkal foglalkozott, lánya pedig egy ellenzéki szír lap újságírója volt. Mindketten segítették a háború elől menekülő honfitársaikat is. Halálhírüket több kollégájuk fogadta gyászolva. Ez nem az első ilyen eset: Orouba egyik rokonának családját 2015-ben kiirtották. A szörnyű tragédia nyomán akkor tiltakozó kampány indult a közösségi oldalakon. Ez az eset valószínűleg gyűlöletbűntény volt, melyet a család szomszédjai muszlimellenességtől hajtva követtek el, igaz ezt a bíróságon nem sikerült bizonyítani. A mostani gyilkosság hátterében sokkal inkább politikai tényezők állhatnak.

A szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta közel hárommillió szír menekült Törökországba, közülük sokan az ellenzék támogatói.

Forrás: BBC