Két újabb német állampolgárt tartóztattak le Törökországban

A német kormány hivatalos közlése szerint két újabb német állampolgárt tartóztattak le Törökországban, feltételezhetően politikai okokból. Berlin kísérletet tesz kapcsolatba lépni velük. Mindeközben a radikális baloldali, ellenzéki Balpárt (Die Linke) kezdeményezte: figyelmeztessék a Törökországba utazó németeket a veszélyekre.

Az izmiri konzulátus információ alapján a német külügy közölte: két állampolgárukat a török hatóságok őrizetbe vették az antalyai reptéren, feltételezhetően politikai indokokból. A Deutsche Welle úgy tudja: ezzel 55-re emelkedett a kis-ázsiai államban fogva tartott németek száma. Ezek többsége török származású, többek kettős állampolgársággal is rendelkeznek.

A most őrizetbe vett két személy – akikkel Berlin most is próbál kapcsolatba lépni – kizárólag német útlevéllel rendelkeznek.

Mindeközben a radikális Balpárt azt kezdeményezi: figyelmeztessék a Törökországba utazó németeket a veszélyekre. Sevin Dagdelen, a párt kurd származású politikusa úgy véli: Berlin nem tesz meg mindent az őrizetbe vett német polgárok szabadsága érdekében, veszélybe sodorva ezzel a biztonságukat. A képviselő nyilatkozatában Merkel kancellárt is bírálta, Erdogan elnököt pedig „túszejtőnek” nevezte.

Törökország viszonya az Európai Unió (EU) több államával, köztük Németországgal az elmúlt egy évben romlott meg. Az európai vezetők nemcsak a tavaly nyári, sikertelen katonai puccskísérletet követő tisztogatásokat és jogsértéseket kifogásolják. Több uniós ország, Németországgal az élen azt is megtiltotta, hogy az áprilisi, a török elnök hatalmát megerősítő népszavazás előtt Recep Tayyip Erdogan, török államfő, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (HDP) vezetői a területükön kampányoljanak. Ankara erre érzékenyen reagált, heves nyilatkozatháború kezdődött.

Forrás: Deutsche Welle