Ellenzéki jelölttel találkozott a dékán: kirúgták

Alaattin Durant nemrégiben elbocsájtották állásából. Az Isztanbuli Egyetem Cerrahpaşa Orvostudományi Karának dékánját nem sokkal azután rúgták ki, hogy találkozott Muharram Incével, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnökjelöltjével.

Az esetről először a baloldali, kemalista CHP egyik politikusa beszélt a Twitteren: „A dékánt az egyetemi kar igazgatósága rúgatta ki, miután erre kapott utasítást a YÖK-től. Azért bocsájtották el, mert beengedte Incét az épületbe”-írta Ali Seker.

Maga Durran búcsúbeszédében megerősítette, hogy felsőbb utasítást kapott arra: ne engedje az egyetem területére lépni a legnagyobb ellenzéki erő politikusát. Ő ezt megtagadta, a Török Felsőoktatási Tanács (YÖK) ezért rúgatta ki.

A lépést maga Ince is élesen bírálta: „Az uralom, ami megosztotta az Isztanbuli Egyetemet, az most kirúgatta a (…) kar dékánját is. Az ilyen ügyek miatt vállaltam az elnökjelöltséget!”-írta.

A politikus korábban arról is beszélt, hogy miután a török kormány a nemzetet már sikerrel osztotta meg, most az ország 13 legnagyobb egyetemét akarják szétdarabolni. Ince tiltakozott a terv ellen, és ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén vissza fogja állítani a tanszabadságot és az egyetemi autonómiát.

A hónap elején fogadták el az egyetemi rendszer átalakítására vonatkozó törvényt Törökországban, mely alapján az isztanbuli egyetemet is szét fogják darabolni.

Törökországban június 24.-én fognak előrehozott választásokat tartani. A török törvények szerint legkorábban jövő év novemberében tarthattak volna törvényhozási és elnökválasztást. Recep Tayyip Erdogan, török államfő feltehetőleg azért hozatta előre a voksolást, mert amennyiben megnyeri, úgy hozzáférhet prezidenciális jogköréhez. Törökországban egy tavalyi népszavazáson ugyanis a választók szentesítették az elnöki rendszer bevezetését, mely szinte diktátori jogkört garantálhat majd Erdogannak.

Forrás: Hurriyet Daily News