26 újabb török menekültet tartóztattak le

Ezúttal 26 török menekültet tartóztattak le a határőrök Drinápoly közelében. A csoport, köztük nők, gyerekek és tanárok is, az országban dúló tisztogatások miatt akartak Görögországba jutni.

A Hurriyet, török ellenzéki lap szombati cikke szerint a 26 személyt szállító hat gépkocsit a határmenti Doyran falu mellett, Drinápoly, azaz Edirne körzetében tartóztatták fel a határőrök. Az igazoltatás után a gyermekek kivételével mindenkit őrizetbe vettek. A csoporttal olyan katonák, tanárok, rendőrök és diákok is utaztak, akiket korábban már elbocsájtottak állásukból, vélt, vagy valós Gülen-kapsolataik miatt.

Törökországban 2016. július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból (körülbelül 152 ezer személy), majdnem 134 ezer embert pedig őrizetbe vettek. Köztük ugyanúgy vannak katonatisztek, rendőrök, tudósok, értelmiségiek, üzletemberek, köztisztviselők, mint a társadalom egyéb rétegeinek képviselői. Emellett 189 médiumot és több mint 3000 oktatási intézményt is bezárattak.

Recep Tayyip Erdogan elnök, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) hívei az amerikai emigrációban élő, ellenzéki érzelmű szúfi hitszónokot, Fethullah Gülent, és informális mozgalmát, a Hizmetet vádolják a puccs irányításával. A konzervatív imám vélt és valós hívei ellen ezért a török hatóságok országszerte hajtóvadászatot folytatnak. Rengeteg olyan személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Gülen-mozgalomnak is nevezett Hizmet szimpatizánsai.  

A puccsot követő tisztogatási hullám kezdete óta ezrek kényszerültek elmenekülni Törökországból. Állásukból elbocsájtott, vád alá helyezett, vagy letartóztatással fenyegetett személyek, akik nem érezték többé magukat otthon biztonságban. Többségük az Európai Unió (EU) valamely tagállamában, főleg Görögországban és Németországban kértek politikai menedéket. Sokuknak a török kormány bevonta az útlevelét, így ők törvénytelen úton próbálnak külföldre jutni: például veszélyes vízi utakon a tengeren, vagy a határfolyókon. Számos tragédia történt. Idén februárban például hárman meghaltak, és öten eltűntek, miután egy nyolc török menekültet szállító lélekvesztő felborult az Evrosz-folyón közlekedve.

Forrás: Turkey Purge