Ellenzéki tanárokat védtek, maguk is vádlottak lettek

Törökországban csütörtökön elfogatóparancsot adtak ki két ügyvéd ellen, akik két éhségsztrájkoló tanárt képviselnek. A dolog érdekességét az adja, hogy a jogászoknak néhány nap múlva a bíróság előtt kellene védeniük a tanárokat.

Nuriye Gulmen irodalmárprofesszor és Semih Ozakcsa általános iskolai tanár hat hónapja éhségsztrájkolnak, tiltakozásul a törökországi tisztogatás miatt. A tanárok maguk is elvesztették az állásukat, majd vádat is emeltek ellenük, terrorizmus támogatása miatt.

„Kollégáink mai őrizetbe vétele egy elvetélt kíséret arra, hogy Ozakcsát és Gulment védtelenné tegyék”-mondta el a tanárok ügyvédjének jogi képviselője. Ügyük képviseletére közel 2000 jogász jelentkezett, annak szimbolikus jelentősége miatt. A két ügyvéd mellett egyébként 10 másik jogászt is őrizetbe vettek egy összehangolt rendőri akció során a héten, kilencet pedig keresnek.

Törökországban tavaly július 15.-én történt véres katonai puccskísérlet. A sikertelen hatalomátvételi kísérletben közel 250 ember halt meg, többen pedig megsérültek. A kormány azóta tisztogatásokba kezdett, melynek során tízezreket bocsájtottak el, vagy függesztettek fel állásukból (körülbelül 147 ezer személy), közel 125 ezer embert pedig őrizetbe vettek. Köztük ugyanúgy vannak katonatisztek, rendőrök, tudósok, értelmiségiek, üzletemberek, köztisztviselők, mint a társadalom egyéb rétegeinek képviselői. Emellett közel 187 médiumot és 2100 oktatási intézményt is bezárattak.     

Forrás: Reuters